Posts Tagged ‘vizsgálatok’

H1N1, vizsgálatok

szombat, december 5th, 2009
Anna nézd, így kell inni

Anna nézd, így kell inni

Sajnos úgy adódott, hogy Bence kb. másfél hónap alatt kétszer küzdött tüdőgyulladással, így mindenki azt javasolta, hogy kapják meg a védőoltást. Nem vagyok én sem egy túl nagy oltáspárti, de ezen már ne múljon. Annának (amikor megszületett) azt mondták, hogy ami ellen létezik védőoltás, azt neki meg kell kapnia.

Így is történt. Az egész család kapott védőoltást az új influenza ellen. Reméljük hatásos lesz.

Anna egyébként köszöni jól van. Mászik, feláll, kiabál és küzd Bencével, vagy éppen Bence ellen. Már egyedül feláll, felmászik négykézláb a lépcsőkön. A SOTE-s pszichológus azt mondta, hogy kb. 10 hónaposnak felel meg. Korrigáltan elméletileg most volt egy éves, így a két hónap „lemaradás” nem is olyan sok. Az, hogy ez hogyan jött ki az is érdekes. A vizsgálaton voltak érdekes kérdések. Nem szeretném leszólni, mert biztos nagyon fontos és a szakemberek is tapasztaltak, de egyszerű halandó számára kicsit fura. Egy doktornő kb. 10 perc alatt megállapítja egy kérdőív és pár játék segítségével, hogy éppen hol tart Anna a fejlődésben. Természetesen érteni kell hozzá, nem vitatom, de a kételyek akkor kezdtek felmerülni, amikor a kérdéseken mentünk végig… Első kérdés: áll-e. Mondtuk, hogy egyszer már nagyjából sikerült (már megy), de még nem. Következő kérdés: amikor áll, akkor toporog-e. Na jó egyefene… szépen válaszoltunk, hogy még nem is áll… Az i-re a pont a harmadik kérdés: és amikor áll, akkor próbál-e lépegetni? Na, sebaj. Így volt a lapon.

Voltunk szemészeti vizsgálaton is. Úgy tűnik ott is minden rendben. Doktornéni megnézte a Péterfy kórházban és mindent rendben talált. Egy év múlva újra megyünk. (persze csak akkor, ha a csodálatos magyar egészségügy engedi. Itt is lesznek változások)

Ahogyan már korábban írtam, a Péterfy kórházba is kellene menni pszichiátriai vizsgálatra, de ott még mindig elég érdekes elképzeléseik vannak az időpont egyeztetésről. Sajnos lehet, hogy most sem fog összejönni a dolog. A héten jött egy papír, hogy hétfőn legyünk ott x időre. Hát érdekes. Tudom, hogy egészség mindenek előtt, de kicsit lehetnének rugalmasabbak. A múltkor próbáltam telefonálni. Kétszer a portás mondta, hogy „ááááá még nincsenek bennt”, amikor kapcsolt, akkor meg nem vette fel senki. Na sebaj. Majd meglátjuk.

Röviden itt tartunk…