Végre sikerült

Egy rakás meghiúsult pszichológiai vizsgálat után végre sikerült eljutnunk a Péterfy kórházba. Sajnos, ahogy már korábban említettem nem túl rugalmas a szervezés. Kb. ultimátum szerű. Ekkor jelenj meg és kész. A lapon nincs egy telefonszám sem, hogy esetleg átszervezzük, közöljük, hogy nem tudunk menni, stb… Na mindegy, ez van. Ez volt a harmadik, vagy a negyedik értesítő, de ez most megfelelt. Nem panaszkodni szeretnék, de volt elég gondunk…

Annát itt is megvizsgálta egy pszichológus. A vizsgálatban kellemesen csalódtunk. A kórház ugyanaz a lerobbant valami ami korábban is volt, de a pszichológus sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkezik, mint a SOTE-s kollégája. Anna mindent megcsinált, amit kellett és még szorgalmi feladatokat is végzett, teljesen önzetlenül. Nagyjából ugyanazok voltak a feladatok, mint a múltkor, de itt az orvos nagyobb rutinnal rendelkezett. Anna mindent megtett, amit kértek tőle. A végén még kockából tornyot is épített, pedig ezt senki nem kérte tőle, csak ha már ott volt, akkor miért ne játsszon egy kicsit.

A mai nap is kicsit eseménydús volt. Bencének is jutott mára…

Címkék: ,

Hozzászólások lezárva.