Voltunk a SOTE-n

Sokan kérdeztétek, hogy miért nem írok gyakrabban… Az igazság az, hogy nem igazán történik semmi említésre méltó. Anna nő, gyarapodik, jól érzi magát. Kiabál, mosolyog, mindent megeszik (amit csak talál, a kedvence a szivacs kocka). A jó hír az, hogy megint voltunk utógondozáson, jól megnézték és csak ősszel kell jelentkeznünk. Úgy néz ki, hogy jelen állapotok szerint minden a legnagyobb rendben. Anna minden olyan dolgot tud, amit egy korához illő gyerkőcnek tudnia kell.

Nemrég volt vérvételen. Még kicsit vashiányos, de nagyjából ott is minden rendben. Győgyszerek közül már csak folsavat és vasat kap.

Címkék: , , , ,

Egy hozzászólás “Voltunk a SOTE-n” bejegyzésre

  1. Skutovics Éva:

    Kedves Gaál Család!

    Nagyon örülök, hogy a technika fejlettségének köszönhetően még decemberben rátaláltam az oldalatokra, sokszor jó volt olvasgatni, hogy szépen cseperedik az ” angyalkátok”, Anna! Férjemmel 11 év együttélés után úgy döntöttünk összeházasodunk 2008 őszén, már nagyon régen szerettünk volna gyermeket ( meg is tettünk érte mindent ), de valahogy korábban nem jött össze, persze amint kitűztük az esküvő időpontját és meg lett a ruhám, terhes lettem…nagyon örültünk, hát amikor megtudtuk, hogy ikrek…az én családomban ez nem ritka jelenség! Gyönyörű terhességünk lehetett volna, ha a lányok nem egy burokban és egy méhlepényen osztoztak volna….sajnos 2008. november 13-án, terhességem 26. hetében be kellett avatkozni, mert kialakult az ikertranszfúziós szindróma és veszélyben voltak a hasamban…meg kellett születnie Nagy Eszternek 36 cm-rel és 690 grammal és Nagy Krisztinának 32 cm-rel és 430 grammal…hát azt hiszem nem kell leírnom Nektek, mennyire fájdalmas volt pár óra leforgása után belépnem a SOTE II NIC osztályára. Három nap után úgy döntöttem, hogy el kell menekülnöm a kórházból, mivel vidéki vagyok (100 km-re Bp-től ) tudtam nem lesz leányálom friss sebekkel naponta rohannom fel a lányokhoz, de tudtam ha maradok a jó pár hónap alatt megörülök szépen, így mindennap hajnal négykor felkelés, hogy már reggel korán ott lehessek és éjszaka hazabumlizni busszal és tömegközlekedve, mindig rohanni…dek három óránként a lányoknál volt a helyem, ez nem volt kérdés, így lassan a kórház lett az otthonom és az ott dolgozók a családom….Az első pár napban Eszter lányunk ( Ő született nagyobb súllyal ) nehezebben viselte a kinti létet és Krisztike lányunk volt sokkal jobban, de sajnos november 24-én bevérzett a kis tüdeje és már nem tudtak segíteni rajta, akkor csak 400 gramm lehetett…pedig már majdnem túl voltunk a rázós első két héten, de neki nem sikerülhetett, angyalka lett! Eszter lánykánk egy hét után lejött a lélegeztetőgépről, de nem zárult a Botallo vezetéke, így gyógyszeresen kezelni kellett nála, de lassan kómotosan elkezdett anyatejet kapni…már a háromóránkénti 16 ml-nél tartottunk, amikor egyik hajnalban félrenyelt, ami sajnos a tüdejében landolt…szegénykémnek annyira erős tüdőgyulladása lett, hogy teljes tüdőösszeesése lett, így újra gép és minden előről…majd szépen elkezdtünk cseperedni a 610 grammról és január 4-én átszállítottak minket a Péterffy utca kórházba, ahol eltöltöttük az aznap délutánt, mert este annyira rosszul lettünk, hogy újra kellett pici lányunkat éleszteni, majd átküldték a Bókay utcába a Gyerekklinikára. Mikor éjjel kettőkor megtaláltuk, mindenféle segítség nélkül szuszogott az inkubátorban és mosolygott ránk…hát leírhatatlan érzés volt! Majd még a klinikán megtörtént életünk első szopizása, 1400 grammosan és csak négy percig tarthatott, és sajnos annyira rosszul lett, hogy utána lélegeztetni kellett, de hiszem és tudom, hogy nagy erőt adott mindenkinek. Aztán ismét Péterffy, úgy három hétre, aztán február elején már 2150 grammosan haza kerültünk és itthon nagyon gyorsan történtek az események…ma már 5950 gramm körül járunk és eszük az anyatej mellett a fözelékeket, gyümölcsöket és reménykedünk, hogy egyszer talán ha nem is elfelejtjük, de kicsit kiheverjük a velünk történteket.
    Mindezt csak azért írtam le Nektek, hogy érezzétek mennyire fontosak voltak a pár soros bejegyzéseitek, hiszen előttünk jártatok és fontos volt tudni, hogy van akiknek sikerül és talán ezeknek a pici babáknak annyi erejük van, hogy mindent leküzdenek! Egyszóval: köszönöm és nagyon örülök Nektek! 1000 puszi Skutovics Évi